Hirdesd az igét a tudatlanoknak, a kétkedőknek és a bűnösöknek!

Eredeti cím: Preach to the Ignorant, the Doubtful, and Sinners
Írta: Mark Dever
Fordította: Horváth Kávai Árpád

Gyakran teszik fel nekem a kérdést: Vajon hogyan alkalmazható a  magyarázó igehirdetés?

A kérdés hátterében több vitatható elképzelés is felfedezhető. A kérdező talán olyan, korábban hallott (esetleg saját maga általa elmondott) magyarázó igehirdetéseket idéz fel, amelyek nem különböztek sokban egyes tankönyvi írásmagyarázatoktól: jól felépítettek és pontosak voltak, de csak nyomokban tartalmaztak isteni buzdítást vagy pásztori bölcsességet. Az ilyen magyarázó igehirdetésekben lehet, hogy egyrészt kevés vagy esetleg egyetlen szó sem esett az alkalmazásról, másrészt az is elképzelhető, hogy a kérdező egyszerűen nem tudta felismerni azt.

William Perkins, a XVI. századi Cambridge puritán teológusa arra buzdította az igehirdetőket, hogy képzeljék magukat a különböző helyzetű hallgatók helyébe és gondolják végig, hogy ők – a megrögzött bűnösök, a kétkedők, a megfáradt szentek, a lelkes fiatalok, és a hozzájuk hasonlók – miféle alkalmazási útmutatást kapnak az igehirdetés által.

Perkins tanácsa igen hasznos, de remélhetőleg sokaknak nem új gyakorlat ez. Ám szeretném most egy kicsit másképp megközelíteni az alkalmazás kérdését, ugyanis nemcsak a hallgatók különbözők, az alkalmazásnak is több fajtája van. A Szentírás egyértelmű, lebilincselő, és tettekre buzdító magyarázata során legalább háromféle olyan alkalmazás adja magát, ami reakció a keresztények zarándok életét jellemző problémákra. Elsősorban a tudatlanság mételye miatt küzdünk. Másodsorban, kétségekkel birkózunk – gyakran sokkal inkább, mint azt elsőre gondolnánk. Harmadsorban pedig még mindig küzdünk a bűnnel – akár közvetlen engedetlenség formájában, akár hanyagságunk által. Igehirdetőként arra vágyunk, hogy mindhárom területen lássunk változást  mind magunkban, mind hallgatóinkban, valahányszor a Isten igéjét hirdetjük. Helyénvaló tehát, hogy mindhárom terület más-más alkalmazást tegyen szükségessé.

Tudatlanság

A tudatlanság a bukott világ alapvető problémája. Elidegenítettük magunktól Istent. Elvágtuk a Teremtővel való közvetlen kapcsolódás lehetőségét. Pont ezért nem meglepő, hogy Istenre és az igazságára vonatkozó egyszerű tájékoztatás már önmagában is hathatós – és nem mellesleg, nagyon is szükséges – formája az alkalmazásnak.

Ez azonban nem mentség a távolságtartó és szenvedélytől mentes igehirdetésre. Engem a tényközlés épp oly izgatottá – esetenként még izgatottabbá is – tud tenni, mint egy buzdító iránymutatás. Az evangéliumnak a bűnbánatra és a hitre hívó parancsai semmit sem érnek az Istenre, önmagunkra és Krisztusra vonatkozó ismeretterjesztés nélkül. Az információ létfontosságú. Arra hivattunk, hogy tanítsuk az igazságot és hirdessük Isten nagyszerű üzenetét. Azt szeretnénk, hogy az igehirdetések hallgatói tudatlanokból az igazság ismerőivé váljanak. Ezért az ilyen, szívből jövő ismeretterjesztés is alkalmazás.

 

Kétség

A kétség nem azonos a tudatlansággal. A kétség azt jelenti, hogy ismert fogalmakat vagy igazságokat kérdőjelezünk meg. A jelenség egyáltalán nem ritka a keresztények között. Az igehirdetés legfontosabb feladata valójában a kétségek feltárása, azok átgondolt vizsgálata és alapos megvitatása lenne. A kétségek kezelése nem olyasmi, amiről az igehirdető a nem hívőkkel tárgyal, mintha a kétség valami megtérés előtti apologetikai eszmecsere tárgya lenne. Lehetséges hogy pont olyanok küzdenek leginkább azzal, hogy valóban hisznek-e egyes tények igazságtartalmában vagy sem, akik hétről hétre hallgatják az igehirdetéseket, és jól ismerik a Krisztusra, Istenre, vagy akár Onészimoszra vonatkozó adatokat. Az is előfordul, hogy az emberek  nincsenek tisztában saját kétségeikkel, így egyáltalán nem is képesek megfogalmazni azokat.

Amikor kutatva vizsgáljuk a Szentírást, akkor felfedezzük azokat, az árnyékban meghúzódó kérdéseket, bizonytalanságokat vagy kétségeket, amelyek mind tudatosítják bennünk a szomorú tényt, hogy a kétség gravitációs vonzása letérít minket a hűséges zarándokok keringési pályájáról. Az ilyen embereknek – és talán a saját magunk ehhez hasonló részeinek is – szüksége van a Szentírás igazsága melletti érvekre és a Bibliába vetett hittel kapcsolatos buzdító ösztönzésre. Az az elhívásunk, hogy az igehirdetés hallgatóit a Szentírás igazságának elfogadására ösztönözzük, így kétségek helyett igazságra épülő szívvel éljenek hitéletet. Tehát a Szentírás ilyen, vagyis felfedező hirdetése is alkalmazás.

Bűn

A bűn szintúgy gondot jelent bukott világunkban. A tudatlanság és a kétség eredményezhetnek bűnt, kialakulhatnak a bűn következményeként vagy lehetnek teljesen függetlenek attól. Az azonban biztos, hogy a bűn sokkal több, mint maga a hanyagság vagy maga a kétség.

Biztosak lehetünk abban, hogy az igehirdetések hallgatói között többen is küzdöttek egy adott héten az Istennel szembeni engedetlenséggel, sőt, az is szinte biztos, hogy a rákövetkező héten is küzdeni fognak vele. A bűn különböző formákat ölt: egyes bűnöket cselekvő engedetlenség jellemez, másokat tétlen engedetlenség. Akár cselekvésről van szó, akár tétlenségről, a bűn mindig engedetlenséget jelent Istennel szemben.

Az igehirdetés egyik feladata, hogy olyan szent életre hívja Isten népét, amely által Isten szentsége tükröződik. A Szentírás adott szakaszának alkalmazásához tehát az is hozzátartozik, hogy kihangsúlyozzuk a textusnak a mindennapi életre gyakorolt hatását. Az igehirdetők arra hivatottak, hogy Isten népét Szentírás iránti engedelmességre buzdítsák, vagyis a hallgatóság a bűnös engedetlenségtől az Isten iránti örömteli és boldog engedelmesség felé forduljon, a Szentírásban kijelentett isteni akarattal összhangban. Az engedelmességre vonatkozó eféle buzdítás így természetesen szintén alkalmazás.

Az evangélium

Minden egyes igehirdetés fő alkalmazandó üzenete természetesen az evangélium. Van, aki még nem ismeri Jézus Krisztus örömhírét. Van, aki talán már egy ideje ott ül ugyan az igehirdetéseken, de szunyókálva, álmodozva, gondolataiban elkalandozva, vagy más egyéb módon nem szentelve oda a figyelmét. A hallgatóságot az evangéliumról kell informálni, szükséges elmondani nekik.

Van, aki talán már hallotta, meg is értette, és talán el is fogadta az igazságot, de esetenként azon kapja magát, hogy pont azzal küzd, amivel az igehirdetés foglalkozik vagy esetleg arra más módon utal. A hallgatóság ilyen tagjait arra érdemes ösztönözni, hogy higgyenek Krisztus örömhírének igazságában.

Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy van, aki hallotta és meg is értette az igazságot, de lassú a cselekvésre, a bűnvallásra. Lehet, elfogadja az evangélium igazságát, de nem akarja feladni bűneit és Krisztusban bízni. A hallgatóság ilyen tagjai számára a leghatásosabb alkalmazás a buzdítás – buzdítás a bűnök gyűlöletére és a Krisztushoz menekülésre. Minden igehirdetésben arra kell törekedni, hogy az evangélium ismeretterjesztés, buzdítás és intés formájában egyaránt alkalmazásra kerüljön.

Igehirdetés és alkalmazás kapcsán gyakori kihívást jelentenek a hallgatóság azon tagjai, akiknek egy konkrét területen vannak gondjai, mert ők azt gondolhatják, hogy az igehirdetésben nincs is alkalmazás, hiszen nem pont az ő konkrét gondjukkal foglalkozott az igehirdető. Igazuk van? Nem feltétlenül. Bár az igehirdetés javulhat, ha minden előbb említett kategóriára részletesen kitér, ugyanakkor az sem baj, ha inkább azokat szólítja meg a tanítás, akiknek tájékoztatásra van szüksége, vagy akiket a bűn elhagyására szükséges buzdítani – még akkor is, ha nincsenek tudatában ennek szükségességével.

Egy záró megjegyzés a végére. A példabeszédek könyve 23,12 azt írja, hogy „Szívleld meg az intést, és hallgass az okos beszédre!”. A Szentírásból úgy tűnik, hogy az alkalmazással kapcsolatos mondatok szinte soha nem (vagy egyáltalán nem) az igehirdető feladatára utalnak – ahogy azt a homiletika sugallja –, és még csak nem is a Szentlélek ténykedésére – ahogy azt a rendszeres teológia helyesen tanítja –, hanem a hallgatóság feladatára. Arra vagyunk hivatottak, hogy a Szentírást alkalmazzuk saját életünkre vonatkozóan, valamint arra, hogy magunkat alkalmassá tegyük erre a munkára.

Ez utóbbi talán a legfontosabb alkalmazás, amit következő vasárnap Isten népének hallania kellene.

A szerző, Mark Dever a washingtoni Capitol Hill baptista gyülekezet vezető lelkésze és a 9Marks elnöke.