Hogyan fedezhető fel az öröm Istenben?

Eredeti cím: How to Seek Your Joy in God
Írta: David Mathis
Fordította: Molnár Zsuzsanna

 A keresztény hedonisták három szokása

„Ti szomjazók mind, 
jöjjetek vízért… 
Hallgassatok rám, és finomat ehettek, 
élvezni fogjátok a kövér falatokat!” Ézs 55,1–2

Már-már túl szép, hogy igaz legyen: Isten nemcsak a bűneinkért járó örök büntetéstől mentett meg minket, hanem önmagával is örökre megelégített bennünket. Erre az örömre teremtettünk. Isten nem az a kozmikus ünneprontó, akitől fiatalságunk idején sokan tartottunk, hanem az az Isten, aki Krisztusban karját nyújtja felénk és így hív: „ti szomjazók mind, jöjjetek vízért”!

Hogyan mehetünk ezért a vízért a keresztény életünk mindennapjaiban? Hogyan ehetünk finomakat és miként élvezhetjük a lelkünket tápláló kövér falatokat? Hogyan tudjuk a gyakorlatban örömünket lelni őbenne? 

A válasz azzal a létfontosságú igazsággal kezdődik, hogy ennek eléréséhez Isten eszközöket biztosít számunkra. Ugyanis abban a méltóságban részesít minket, hogy igénybe vehetjük a külön erre a célra kifejlesztett csatornákat. Miközben a benne rejlő öröm után kutatunk, Isten munkálkodik bennünk, hogy a kegyelmének már kijelentett eszközein át különféle „kegyelmi szokásokat” vegyünk fel és ápoljuk azokat.

Szokások hedonisták számára

Az évek során arra a megállapításra jutottam, hogy a különféle gyakorlatokból és feladatokból álló (akár 12, 15 vagy még annál is több pontból álló) hosszú listák csak minimális segítséget nyújtanak és sokszor elkeserítően hatnak. Inkább arra volt szükségem, hogy átrágjam magam a konkrét gyakorlati példákon és meglássam, milyen – Istentől származó – alapelvek fűzik egybe őket.

Isten kegyelmének keresztény életre kitalált kötőanyagát – többek között – a következő három nagyszerű módon lehet megragadni: 

(1) halld meg Isten hangját (az Igéjéből), 

(2) beszélj hozzá (imádságban) és 

(3) légy Krisztus testének része (a gyülekezeted közösségében). 

Amennyire meg tudom ítélni, minden olyan „szellemi diszciplína”, amely az Igében gyökerezik, az alábbiak valamelyike köré csoportosul: ige, ima, közösség. Szépen egybe fogja ezeket Az apostolok cselekedetei a korai egyházban kialakult közösségi szokások leírásakor: 

„Ők pedig kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. (ApCsel 2,42)” 

Különféle kegyelmi szokásaink tehát olyan gyakorlatok, amelyeket (egyénenként vagy közösségileg) azért fejlesztünk ki, hogy rajtuk keresztül napi és heti szinten hozzáférjünk azokhoz a csatornákhoz, amelyeken keresztül Isten folyamatosan, lelkünket táplálva nyújtja kegyelmét, hogy Krisztusban megelégítse lelkünket. Isten folyamatos kegyelmének különösen ez a három területe játszik életbevágóan fontos szerepet örömünk táplálásában azáltal, hogy megláttatja velünk Isten jóságát.

Örülj Isten Igéjének!

Isten kegyelmének elsődleges és legfontosabb csatornája maga Isten szava, amelyet az apostolokon és prófétákon keresztül megírt Szentírásban olvashatunk. Az élő Isten beszél! Ő szól először: Teremtőként ő kezdeményezi a párbeszédet, amelyben megszólítja teremtményeit. Megváltónkként szintén ő kezdeményez, amikor elmondja nekünk a megmenekülésünk útját. Saját Fia pedig Igéjének katartikus kifejeződése (Jn 1,1; Zsid 1,1-2). Isten egy egész könyvet írt nekünk tele a teremtés történetétől kezdve, egészen a jelenések könyvéig, amelyben mindenek fölött álló, objektív szavával önmagáról, a világunkról, az emberi fajról és annak megváltásáról beszél.

Igéje által árasztja ránk azt a különös örömöt, amelyet vezetése alatt élhetünk át, illetve az által, hogy Ő teszi meg felénk az első lépést. Isten pedig különféle módokon dicsőül meg abban, hogy örömünket leljük az Igéjében. Először is tiszteljük Őt azáltal, hogy szavára igazságként tekintünk; és színe elé járulunk (nem pedig máshová), amikor Péterhez hasonlóan mi is azt kérdezzük: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad.” (Jn 6,68) 

A vele való találkozásunk gyakorisága, illetve prioritása is tiszteletet, vagy épp ennek ellenkezőjét közvetíti Istenünk felé. Rendszeresen vagy csak alkalomadtán szoktunk hozzá fordulni? Igéje magasabb tekintélyt élvez egyéb hatásokkal és eseményekkel szemben?

Az is lényeges, hogy miként jövünk Isten elé. Ő azt szeretné, ha Igéjére éhezve érkeznénk jelenlétébe, várakozással telve fordulnánk hozzá: ha hedonista lelkülettel jönnénk Urunkhoz és tudatosan benne várnánk lelkünk megnyugvását. Bár úgy vágyakoznánk utána, “mint újszülött csecsemők, akik a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre” (1Pt 2,2). Isten azt szeretné, ha Igéjén keresztül, mint „friss víznek forrásához” járulnánk (Jer 2,13); ha alázattal és a belénk oltott Igét szelíden fogadva (Jak 1,21) jönnénk Isten elé, még akkor is, ha egy-egy igeszakasz néha furcsa és érthetetlen számunkra, és igyekezzünk, hogy ne csupán az Ige hallgatói, hanem cselekvői is legyünk (Jak 1,22).

Isten nemcsak abban dicsőül meg, ha éhesen megyünk elé, hanem abban is, ha élvezzük a lakomát, miközben gyönyörködünk Isten szavában (Zsolt 1,2; 119,16); vagy amikor Isten intelmei örvendeztetik szívünket (Zsolt 119,111); illetve Igéje szívbeli örömöt szerez nekünk (Jer 15,16), és lángra lobbantja örömünk tüzét! Istent tiszteljük azzal, amikor úgy tekintünk Igéjére mint Dávid a 19. Zsoltárban: ami felüdíti a lelket (8. vers), megörvendezteti a szívet (9. vers), kívánatosabb az aranynál és édesebb a méznél (11. vers), illetve megtartása esetén bőséges jutalommal illet (12. vers).

 

Amikor az Atya Igéjéhez fordulunk, maga Isten elé járulunk. Ránk árasztja szavát, amint megszólít, meghív, és megtanít bennünket az Ő útjaira, megismerésére. Amiként Isten Igéjére tekintünk, fémjelzi azt, ahogyan Őreá tekintünk. Amint pedig élvezettel hallgatjuk az Urat az Igéjén keresztül,  arra hív bennünket, hogy mi is szólítsuk meg Őt. 

Örülj, hogy Isten meghallgat!

A kegyelem második jellegzetes csatornája az imádság. Miután Fia személye és munkája révén megnyitotta számunkra a menny ajtaját, Isten megajándékoz minket megkülönböztetett figyelmével. Megszólíthatjuk Őt. Az imádságon keresztül megtapasztalhatjuk annak örömét, mily fontosak vagyunk a mindenható Isten számára. Ő nemcsak beszél hozzánk, hanem megáll és közel hajtja hozzánk fülét, hogy meghallja válaszunkat. Isten szeretne bennünket meghallgatni.

 

Az imádság dicsőséget szerez Istennek, ha imáinkban úgy közelítünk hozzá, hogy annak tartjuk Őt, akinek mondta magát: kincsnek, nem pedig ünneprontónak; kedvesnek, nem pedig kegyetlennek; figyelmesnek, nem pedig nemtörődömnek; közelinek, nem pedig távolinak; törődőnek, nem pedig közömbösnek; illetve – és ezt különösen szeretném hangsúlyozni – nagylelkű Urunknak, nem pedig személyre szabott cselédünknek. Leginkább úgy, ahogyan John Piper is ír az imádságban megélt és ápolt hedonizmusról: 

„Ha kisgyerek módjára megalázkodunk, és nem öltjük magunkra az önelégültség öltözékét, hanem boldogan szaladunk Atyánk ölelésének örömébe, az felmagasztalja az Ő kegyelmét, és megelégíti lelkünk vágyakozását. A mi érdekünk és az Ő dicsősége egyek. ”(Szenvedélyem, Isten; 160. oldal.)

 

Isten megdicsőül, amikor kérjük tőle (és ez maga az imádság) szükségleteink betöltését, amint arra a következő igeversben is hív minket: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15) Az imádságon keresztül megtapasztalhatjuk a szabadítás örömét, miközben Istené lesz a szabadítónak járó dicsőség. Az imádság egyaránt szolgálja a mi örömünket – „kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen” (Jn 16,24b), és Isten dicsőségét – „és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban” (Jn 14,13). 

 

Örülj Isten gyülekezetének!

Végezetül pedig, de nem utolsó sorban – magába foglalva mindazt, hogy Isten szól hozzánk, mind pedig azt, hogy ő figyel is ránk – láthatjuk a kegyelmi szokások közösségi aspektusát. Keresztény életünket nem egyedül éljük. Istentől kapott ajándékként Krisztus testéhez tartozhatunk, amely maga az egyház, és nem más, mint Isten Fiának menyasszonya.

 

A gyülekezet valósága és megtapasztalása megadja nekünk a hovatartozás és az összetartozás örömét. Isten úgy tervezte meg az életet, hogy gyermekei együtt éljék azt meg: mint akik Isten kegyelmét nemcsak elfogadják egymáson keresztül, hanem mint akik a kegyelem élő, eleven eszközeiként is jelen vannak egymás életében. Mindeközben pedig az örömünk hatalmas forrása és eszköze maga Isten. Amennyiben helyesen fogadjuk, ajándékai Őrá mutatnak, aki az öröm – a mi örömünk – legmélyebb és kifogyhatatlan forrása. 

 

Amint egyháza egységben van az Ő Fiával, Isten dicsőséget szerez népe öröméből, miképpen „egy szívvel, egy szájjal dicsőítjük a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját” (Róm 15,6). Isten megdicsőül, amikor egymáson keresztül tőle kapott ajándékként fogadjuk a kegyelmét (1Kor 12,4–11). A gyülekezet az az elsődleges közeg, amelyben megélhetjük az engedelmességet és változást tapasztalhatunk az életünkben Krisztus elhívásának és munkájának következményeként. A Őbenne való örvendezés megváltoztat minket, Isten pedig azt szeretné, ha ez a változás mások számára is látható lenne. Ennek elsődleges színtere a másokkal való közösség, ahol embertársaink Jézusban megélt öröme átjárja a mi világunkat is. 

Az Istenben való öröm útja nem magányos menet. Sőt, legtöbbünknek kényelmetlen társas utazás lesz. Kétségtelenül szükségünk van arra, hogy egyedül is töltsünk időt Istennel az Igéjében és imádságban, azonban a közös dicsőítésben együtt is rendszeresen hallhatjuk meg szavát, és adhatunk rá választ közös imádságban. Akik komolyan keresik az Istenben megtalálható örömöt, nem azok közé tartoznak, akik a „saját gyülekezetüket elhagyják, ahogyan egyesek szokták”, hanem azok közé, akik következetesen, szívvel-lélekkel és örömmel bátorítják egymást (Zsid 10,25).

 

A keresztény hedonizmus bajtársiassága nem az az ajándék, amelyre Isten az idők végezetéig várat minket. Most nyújtja felénk, ebben az életben. A keresztény testvérek élete és egymásra gyakorolt hatása ugyanis az öröm meglelésének útja, amelyen haladva együtt hallgatjuk Igéjének szavát és együtt emeljük fel hozzá hangunkat imádságban.

David Mathis (@davidcmathis) a desiringGod.org felelős szerkesztője és a Cities Church pásztora. Házas, négygyermekes édesapa, és az „Az örömödért fáradozók: Krisztus felhívása keresztény vezetők felé (Workers for Your Joy: The Call of Christ on Christian Leaders)” című mű (2022) szerzője.